2019 legjobb K-pop-dalai

mamamoo.jpg

A hagyományokhoz híven idén is összeállítottam az év számomra legjobb K-pop-slágereinek toplistáját. BTS most sincs rajta, a növekvő hype és hírnév ellenére a tavalyi dalaik sem igazán jöttek be. Vannak itt viszont régebbi és újabb bandák, szóló előadók és hölgyek is. Szokás szerint sorrend nincs, van viszont jó zene 🙂 Annak nagyon örülök, hogy idén hosszabb listát tudtam összetenni, mint tavaly, több jó dal született (az én szememben).

N.Flying: Rooftop

Hangszeres banda nem sok van az idolbizniszben, és az F.T. Island idei botrányai, tagkiválásai és a többiek katonai szolgálata miatt egy igazán nagy név esik most ki. Szerencsére van utánpótlás. Az évet az N.Flying nyitotta Rooftop című fülbemászó, didergő téli hideg ellen tökéletes kis nótájával.

 

iKON: I’m OK

A 2019-es év pokoli volt a YG Entertainment számára, olyan skandallumok rázták meg rajtuk keresztül az egész ipart, hogy csak kapkodtuk a fejünket és tátottuk a szánkat. Az év az iKON számára sem bizonyult túl jónak, júniusban B.I.-nak kellett távoznia a bandából kábítószervádak (mariska) miatt. Mindezek fényében a még az év elején megjelent, piszkosul jó dal szövegét is érdemes jobban megnézegetni (CC gomb).

Oneus: Valkyrie

Fiúbandában sosincs hiány a K-popban, a kisebb együttesek általában felejthető dalokat produkálnak és a vizuális aspektussal próbálják eladni magukat. Akadnak azonban gyöngyszemek, például ez a dal a tavaly alakult Oneus együttestől.

 J.Y. Park: That small hand

Ha még nem bőgtetek eleget idén, csak kapcsoljátok be a feliratot ezen a dalon. J.Y. Park, a JYP Entertainment alapítója, aki maga is remek dalszerző és énekes, ezzel a dallal köszönti az apukáját, aki Alzheimer-kórban szenved és már nem ismeri meg őt. Kislányának írta a dalt, aki januárban született, de akkor döbbent rá, hogy minden, amit a lányának adni akar, ő is megkapta a szüleitől. Menjetek és öleljétek meg a szüleiteket, mielőtt túl késő lenne.

 Taemin: Want

A Shinee Taeminje szólóelőadóként is bebizonyította már, hogy megállja a helyét. Nagyon egyben van a srác: nem csak lélegzetelállítóan szép, de jól is énekel és őrületes jó táncos is. Szólóban egymás után nyomatja a szexibbnél szexibb dalokat és videókat. Nyugodtan csorgassátok a nyálat, van mire.

Hwasa: Twit

A Mamamoo az utóbbi években levakarhatatlan a legjobb dalok/előadók listáiról, teljesen megérdemelten. Ezek a csajok tudnak énekelni és a számok is nagyon jók. A kedvencem a csajok közül Hwasa, a tökéletes idomaival, az öblös hangjával, és a fuck-it-all attitűdjével, ugyanis koreai szépségideál szerint ő túl “formás”, és folyton megkritizálják az öltözékeit. Ő meg már rég bevette a lexarom tablettát 🙂 És itt most szólóban nyomat nekünk egy tutit.

SF9: Enough

Bevallom őszintén, nem sokat tudok erről a 2016-ban alakult bandáról, de ez a dal azonnal megfogott és bizony rengeteget ment le a Spotify listámon, főleg lépcsőzőgépen szeretem ezt nyomatni, mert felpörget.

Mamamoo: Gogobebe

Mint említettem, a Mamamoo levakarhatatlan az éves listákról, az enyémről is. Ez egy pörgős kis nóta, szép színes videóval és fülbemászó refrénnel. It’s okay to not be fiiiiiine, kvencshandzsi anado kvencshanha. Ez lehetett volna az idei mottóm is. “Nem baj, ha nem vagy jól”, nem kell mindig jól lenni, ahogy azt az emberek elvárják.

Ailee: The Poem of Destiny

A nagy sikert aratott Arthdal Chronicles című történelmi fantasy sorozat betétdala Ailee gyönyörűséges hangjával iszonyút üt, akkor is, ha nem nézted a sorozatot. A sámánzene remekül illik a K-pophoz, nem?

I’ll ft. Minue: Poison

Újabb sorozatbetétdalunkkal rockosabb vizekre evezünk. A zseniális testvérpár, I’ll (ejtsd: AIL) és bátyja, Minue (a sokrétűen tehetséges színész-dobos-gitáros-billentyűs-dalszerző-énekes No Minu) összehozta ezt a pöpec kis nótát a Partners for Justice 2 című sorozathoz, ahol Minue kettős szerepben látható.

Heize: Can you see my heart

Még maradunk a betétdaloknál. Az év koreai sorozata számomra a Hotel del Luna volt, és ez a dal nagyon-nagyon illik hozzá.

Dreamcatcher: Deja Vu

A K-popot rockos elemekkel ötvöző lánybanda ismét belenyúlt a tutiba. Jó az ének, jó a zene, jó a klip. 10/10.

ATEEZ: Wonderland

A kardiós lejátszási listám újabb elemét köszönthetitek ezen dal személyében. Ha nagyon lankadok, ezek a pörgős kis nóták mindig megdobják egy kicsit a ritmust. 

Monsta X: Follow

Ugyanerre a sorsra jutott a Monsta X is, a workout listámon pöpecül tudok erre a dalra tricepsz-gyakorlatokat csinálni a csigánál. (De tényleg)

GOT7: You Calling My Name

Ehhez nincs semmilyen sztorim, egyszerűen ez egy jó dal. 

Brown Eyed Girls: Abandoned

Az idei év szörnyűségei (az ipart alapjaiban megrázó szexuális ragadozók botrányai, a Burning Sun-ügy, az elveszített fiatal tehetségek) közepette történt egy csodálatos dolog is. A 2006-ban alakult, ikonikus Brown Eyed Girls visszatért, méghozzá méltó módon. Libabőr, színtiszta libabőr, ezek a csajok nem csak tudnak énekelni, de minden egyes tagnak különleges színpadi jelenléte is van, amit a mostani, fiatal lánykákból összeválogatott cukimuki csapatok többsége nem mondhat el magáról. Itt még fontos volt a személyiség, a kisugárzás, és az énektudás is, nem csak a szép arc meg a vékony derék.

 

Teljes Youtube lejátszási lista plusz dalokkal

K-pop Workout Spotify listám

Disclaimer: ha nem tetszik a K-pop, semmi gond, görgess tovább, olvass más cikket. Nem vagy köteles kommentelni a cikk alá, hogy “ez milyen szar”, menj és hallgasd azt, ami neked tetszik 🙂 Mi sem vagyunk kötelesek olvasni a fröcsögésed, és nem is fogjuk közzétenni a nem szalonképes kommenteket. Nem tetszik a policy? Menj és kommentelj másik blogon! Boldog új évet!

Válasz

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s