Visual kei: az örök félreértett

Legalábbis Ázsián kívül szinte mindenhol tágra nyílt szemekkel és csöppet sem vicces inzultusokkal illetik a műfaj képviselőt, és az előadók külseje alapján ítélnek, zsigerből, a zenét meg sem hallgatva. A visual kei megosztja a külföldi közönséget, és mint ilyen, rétegműfaj marad. Most kicsit szeretném bemutatni azoknak is, akik vagy nem tudják, mi is ez, de nyitottak az újdonságokra, vagy láttak már fényképeket és elborzadtak: őket szeretném megkérni, hogy fussanak neki még egyszer. Íme a visual kei, Japán egyik legkülönlegesebb zenei stílusa.

jupiter.jpg

A Jupiter együttes (Universal Music)

Európai szemmel a visual kei rendkívül furcsán hat elsőre, ezt aláírom. Én magam is sokáig ódzkodtam tőle, de aztán megadtam magam (és milyen jól tettem). Ezért aztán értem, miért viszolyognak tőle az emberek, ugyanakkor a másik oldalon állva meg azt mondom: ez a tipikus “félünk tőle, mert nem ismerjük” viselkedés esete. A visual kei szokatlan. Kirívó. Polgárpukkasztó. Talán néha ordenáré módon feltűnő is. De mindennek oka és jelentése van, és egyáltalán nem az, amire a cikk alatt kommentelők zsigerből fognak rávágni, anélkül, hogy ezt a cikket egyáltalán elolvasták volna: nem, nem transzvesztiták parádéznak a színpadon, ez nem az Eurovíziós Dalfesztivál Conchita Wursttal. De akkor mi? És miért néznek ki így? 

Mi a visual kei egyáltalán?

A szó maga azt jelenti, “vizuális stílus”, és az X Japan együttes (akkori nevén X) Blue Blood nevű albumának borítóján megjelent szlogenből (Psychedelic Violence Crime of Visual Shock) lett először a visual shock kei, majd a visual kei elnevezés. Bár sokan zenei műfajként definiálják, a visual kei, vagy V-kei, valójában inkább egy stílus, egy irányzat, vagy akár nevezhetjük zenei mozgalomnak is. Van itt minden, mint a cukorkaboltban: rock, metal, punk, pop, elektronikus zene és mindezek keveréke, de még a komolyzene is befigyel az ablakon. 

hide11_1.jpg

hide (X Japan); a mozgalom kezdetének egyik legnagyobb hatású alakja. Egyébként egyesek szerint hide vizuális koncepciói hatással voltak Marilyn Mansonra is, ismerték egymást és Manson évtizedek óta haverja az X alapítójának, Yoshikinek is.

A mozgalom a 80-as évek végén jött létre, olyan együttesekkel indult, mint az X, a Dead End, a Buck-Tick vagy a D’Erlanger. Őket követték a 90-es évek nagyágyúi: a Luna Sea, a L’Arc-en-Ciel, a Glay, a Malice Mizer

Míg az ősgeneráció még leginkább a nyugati glam rock vizuálisan kicsit durvább változatát tolta, hatalmas tupírfrizurákkal, bőrcuccokkal, láncokkal, addig  a 90-es években a stílus elkezdett alstílusokra osztódni, és kialakultak az egyes jellegzetes V-kei elemek az előadók megjelenésében, majd ez a tagozódás folytatódott a 2000-es évek elején.

De ne ugorjunk ennyire előre, lássuk csak, hogy is alakult mindez így. A 80-as évek underground bandái olyan előadókra néztek fel, mint David Bowie, a Mötley Crüe vagy a Kiss, és a glam metal megvetette a lábát Japánban. De hát a japánok mindent megfejelnek egy kicsit (néha nagyon), és a visual kei fogta a glam metal esztétikai jellemzőit és hatványra emelte. Ebben segítségére volt többek között a kabuki színház, mely Japánban századok óta létezik, és az előadóművészet egyik fontos alapját képezi. Nem mellesleg meglehetősen jók arcfestésben is – és férfiak is alakítanak női szerepeket. 

hutsugi.jpg

Hitsugi a Nightmare együttesből egyértelműen kabukiszínház-inspirálta arcfestéssel

Kutatások szerint a visual kei-re jellemző esztétikai megjelenést jelentősen befolyásolta a sódzso manga is, mely főképp a tinilány demográfiának készül Japánban, és eltúlzottan, szinte már nőiesen gyönyörű férfi szereplőket mutat be, sokszor homoerotikus szituációkkal. Pszichológiai okai vannak annak, hogy a nők miért gerjednek erre a dologra, de tény, hogy a sónen-ai, azaz a romantikus fiú-fiúszerelmet leíró történetek, valamint a jaoi (ugyanez, csak szex-szel megspékelve) elsődleges olvasói a nők, akik szívesen írnak ilyen jellegű fanfictiont is. Na mármost, a visual kei erre gyönyörűen rájátszik: a 90-es évek közepétől, de különösen a 2000-es évek elején, a V-kei bandák megjelenése és viselkedése pont olyan, mintha valamelyik ilyen manga elevenedne meg a szemünk előtt. A homoerotikus színpadi fanservice része a shownak – de mindez amolyan “mindent a szemnek, semmit a kéznek” jellegű csipkelődés, utalgatás formájában történik.

A statisztikák szerint (merthogy készültek ilyenek), az előadók nagy része heteroszexuális irányultságú, az idősebb generáció között vannak már családos apukák bőven. Egyszóval: semmiféle transzneműségről vagy transzvesztitizmusról nincs szó, ez egy zenei stílus színpadi showeleme, ami köré komoly üzletág épül. Vannak egyébként női előadók is a visual keiben, például az Exist Trace együttes, de tény, hogy túlnyomó többségében férfiak űzik.

Zene, látvány, összhatás

A visual kei lényege, hogy a színpadi látványnak, az esztétikumnak ugyanolyan fontos a szerepe, mint magának a zenének. És nem mintha nyugaton erre nem lenne példa: a már említett Kiss vagy Marilyn Manson mellett Lady Gagát is a “vizuális művészek” táborába sorolhatnánk. 

A visual kei mindenféle stílusirányzattal eljátszadozik: a gothic lolita trend például sokat köszönhet a Malice Mizer és a Moi dix Mois gitárosának, Manának, aki bármelyik nőt kenterbe veri karcsú derekával és reneszánsz-rokokó-goth stílusokat ötvöző ruháival (egyébként divattervező is, talán nem meglepő módon). És csak hogy lássuk mennyire show ez az egész: Mana valódi nevét nem ismeri senki (a rajongók is csak találgatnak), születési éve is ismeretlen, és smink nélkül se gyakran látta még senki nyilvános eseményen, az újságíróknak pedig bele kell egyezniük, hogy nem készítenek róla képet, ha nincs kisminkelve interjú alatt. Mert ők Manát interjúvolják, egy színpadi személyiséget, nem Kiss Józsit, aki civilben mondjuk autószerelő. (Sok visual kei-zenésznek van egyébként “normál” állása, hiszen Japánban ez a stílus még mindig meglehetősen underground, annak ellenére, hogy több előadónak sikerült megélhetési zenésszé válnia, a többség azért nem tart ott). 

mana.jpeg

Mana

A Versailles együttes tökélyre fejlesztette a rokokó-neoreneszánsz-vámpírszínház-metál műfaját, over-the-top videóikkal és énekesük, Kamijo jellegzetes énektechnikájával.

Aztán ott van például az angura kei, mely japán zenei elemeket és hagyományos öltözéket visz a színpadra, mint az alábbi videóban a Kagrra, együttes.

Az osare kei pedig egy kifejezetten érdekes stílus vizuálisan, amolyan cuki-vidám elemekkel vegyített horror az egész, egészen elképesztő öltözékekkel. A szó maga azt jelenti: “divatos stílus”.

oshare.jpg

Az aicle együttes

Jelen és jövő

A visual kei a 2000-es években az internetnek köszönhetően kezdett el terjedni a világban, no meg a megszaporodó animék is vitték magukkal betétdalok formájában. Olyan népszerű lett, hogy az együttesek elkezdtek turnézni a világ körül, nálunk is járt jó pár V-kei előadó az utóbbi 10 évben. A 2010-es években a dolog mintha megcsappant volna, a színtér elkezdett felhígulni, túl sok olyan együttes alakult, akik nem igazán vették komolyan a zene részét, és mind zeneileg, mind külsőleg egymást kezdték másolni. 

Szerencsére azért továbbra is vannak jó visual kei-együttesek és igazi nagyágyúk a piacon. A CDJapan webáruház eladási adatai alapján a 2010-es évek második felének nemzetközileg legnépszerűbb visual kei előadói közé tartozik a The GazetteKamijo, a Nocturnal Bloodlust, a Versailles, a Jupiter,Mejibray, a lynch., a Matenrou Opera, Miyavi, a D, a Diaura, a Dadaroma, az Initial’L, az A9, a Buck-TickYoshikiHyde, a Luna Sea, a MuccHizaki és Gackt. (Bár hozzá kell tenni, hogy az előadók közül néhányan, például Miyavi és Hyde – de ide sorolhatnánk a Dir en greyt is – már nem tartják magukat V-keinek egy ideje, de ezzel a stílussal kezdték a pályafutásukat és lettek ismertek).

A műfaj jövője kicsit bizonytalan, a japán kiadók nem arról híresek, hogy nagyon értenék a külföldi piacokat, például Spotifyon rengeteg olyan V-kei előadó van, akinek csak 1-2 lemeze található meg, a rajongói klubokba beiratkozni nem lehet, mert minden japánul van és japán lakcímet meg személyit kérnek, nem könnyítik meg a külföldi rajongók dolgát. A hazai piacon pedig hódít a J-pop és a K-pop. Mindenesetre a V-kei marad még egy ideig, szóval lássunk pár kedvencet alább:

Diaura

The Gazette

 MUCC

Dir en grey – a V-kei egyik legkülönlegesebb énekesével, a csaknem öt oktáv hangterjedelmű Kyóval, aki elképesztő színpadi előadó. A Dir en grey amúgy sokkoló, hátborzongató videóiról ismert, és vannak nagyon-nagyon-nagyon durva dolgaik, meg kemény, death metal hörgős zenéik is. (Én jobb szeretem, amikor Kyo énekel, mint amikor üvölt-hörög, de ez egyéni szocprobléma, nyilván)

 

Aki kíváncsi többre, csekkolja le a JaMe visual kei-lejátszási listáját Spotifyon, vagy nézzen szét YouTube-on, csodákat fog látni.

Források:

* JaMe World: Globalizing Visual Kei
* Pfeifle, Megan (2013). „Exposing the Underground: The Japanese Subculture of Visual Kei” . The George Mason Review 21, 74–87. o, Kiadó: The George Mason Review.
* Johnson, Adrienne Renee .szerk.: Berndt, Jaqueline; Nagaike, Kazumi; Ogi, Fusami: From Shōjo to Bangya(ru): Women and Visual Kei, Shōjo Across Media Exploring “Girl” Practices in Contemporary Japan. Palgrave Macmillan, 303–329. o. (2019). ISBN 978-3-030-01485-8
* Christian Utz, Frederick Lau. Vocal Music and Contemporary Identities: Unlimited Voices in East Asia and the West. Routledge (2013). ISBN 978-1-136-15521-5
* Henry Johnson, Akitsugu Kawamoto.szerk.: Ian Chapman, Henry Johnson: Visual Kei: Glamour in Japanese Pop Music, Global Glam and Popular Music: Style and Spectacle from the 1970s to the 2000s. Routledge, (2016). ISBN 9781317588191

1 Comment

  1. Ez bizony érdekes volt! Érdemes rákeresni képkeresővel a kifejezésre, micsoda luxusgoth öltözeteket talál 🙂

Válasz

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s