Az utolsó esetlen Hamupipőke kalandjai

Ritkán nézek japán sorozatokat, pedig lehet, többet kellene. Szembe jött velem a Vikin egy nagyon cuki kis sorozat, és nagyon örülök, hogy megnéztem. 11 epizódját hamar le lehet darálni, és ha valaki könnyed, vicces kis szórakozást szeretne, ez a sorozat tökéletes hozzá. Azért bele-belenyúl a komoly témákba is, bár nem egészen úgy, ahogy azt mi nyugati nők szeretnénk. 

lastcinderella.jpg

Last Cinderella

A sztori leírása fogott meg: adott egy slampos, 39 éves fodrász csaj, Szakura, akinek se pasija, se magánélete és még egy makacs szőrszál is kinőtt az állán vénségére. A fodrászszalonjába új főnököt neveznek ki, aki nem más, mint Tacsibana Rintaró, a csaj egykori évfolyamtársa a fodrászsuliból, akivel állandóan hajba kapnak, cukkolják és idegesítik egymást. Rintaróba szerelmes egy fiatal leányzó, Csoko-csan, aki egy gyerekkori szerencsétlen baleset miatt csúnya heget visel a hátán, és azt hiszi, emiatt soha egy pasi sem fogja szeretni. Csoko-csan már az első epizódban tisztában van vele, hogy kiszemeltje titokban Szakurába szerelmes, bár a hapek ezt maga sem tudja még. És Csoko-csannak ez nem tetszik. Zsarolással ráveszi hát a bátyját, a 25 éves, BMX-király Hirotót, hogy csábítsa el Szakurát. Szakura eleinte nem hiszi, hogy bármi komoly lehetne köztük, hisz akkora a korkülönbség, azonban lassacskán megtetszik neki a fiú. Ugyanakkor Rintaró is mindig mellette van, segít a bajban, és közben folyamatosan hajba kapnak mindenen. Vajon kit választ majd a végén Szakura?

 

drama-max-last-cinderella-04_a.jpg

Nekem leginkább az jött be a sorozatban, hogy végre nem tizenéves lánykák és kőgazdag üzletemberek szerelmét kell nézni. Ezek a szereplők átlagos, hétköznapi emberek, ráadásul a főszereplő három barátnő már mind a 40-es korosztály, és három nőtípust képviselnek. Szakura (fent középen) a magányos dolgozó nő, egyedülálló, pasija is nagyon régen volt. Miki (bal oldalt) a japán feleségek mintaképe, mindig is háziasszony volt, gyereket nevel, főz-mos a férjére, de ez az élet nem elégíti ki, szeretne dolgozni, tenni magáért valamit, miközben makrancos anyósával harcol. Sima (jobb oldalt) a jómódú, elvált asszony, aki nagyon vágyik arra, hogy partnere legyen, ezért egy éjszakás kalandokban éli ki magát. Mindhárman másféle lelki gondokkal küzdenek. 

d_lastcinderella11_02.jpg

lastcin1.jpg

A pasik sem jobbak ilyen téren, a Szakurával egyidős Rintaró megrögzött agglegény, aki régi sebeket hurcol, és cinizmussal válaszol mindenre. A fiatal Hirotónak se volt könnyű gyerekkora, apja újranősült, és az új famíliában nem nagyon találta meg a helyét, BMX-es karrierjét pedig a szigorú apa lenézi és megveti. Miki férje merevedési gondokkal küszködik a sok munka és az egészségtelen étkezés, a sportolás hiánya miatt, ezért elidegenednek egymástól a feleségével, akivel nem meri megosztani a problémáját, ezért inkább egy éjszakás kalandban keres menedéket. 

Amellett, hogy a szereplők valóságosnak tűnnek, és a sztori is felvállalható, még ha kicsit sablonos is, ez egy szórakoztató sorozat, sokat nevettem, jók a poénok benne, és sokszor el is gondolkodtatott a szereplők viselkedése, gondolkodásmódja. Persze a japán társadalomhoz kell viszonyítani mindent. Rintaró például eléggé hímsoviniszta kijelentéseket tesz, a nő csak maradjon otthon, minek akarnak dolgozni, azért van ennyi rossz párkapcsolat, mert a nők folyton többet akarnak… Néha lecsaptam volna egy szenes lapáttal a fickót. Miki dolgozni akar, de egész életében “csak” anya volt, így sehova nem akarják felvenni, még kisegítőnek se, mindenütt lesajnálják az igazgatók és HR-esek, sehol nem kap esélyt. Egyszóval: kis japán társadalmi körkép a sorozat. 

Látványvilág tekintetében talán picit szegényesebb, mint amit a koreai sorozatok őrületesen szépen fényképezett világában megszoktam, kicsit szürkébbek a képek, nem foglalkoznak annyit a helyszínekkel, beállítással, kifinomult kameramozgással, mint a koreaiak. Ettől függetlenül élvezetes kis romantikus történet, ajánlom figyelmetekbe!

Értékelés: 4/5.

Főszerepben: Sinohara Rjóko (Szakura), Miura Haruma (Hiroto), Fudzsiki Naohito (Rintaró), Iidzsima Naoko (Sima), Ócuka Nene (Miki), Nanao (Csoko-csan)

Válasz

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s